Roderick Gordon - Brian Williams
FÖLDMÉLY TITKA
A szerzõpáros egyedülállóan izgalmas trilógiájának eddig megjelent részei Angliától Csehországig, Kínától az Egyesült Államokig, Franciaországtól Japánig mindenhol meghódították már az olvasókat, végre most Magyarországon is kezükbe vehetik az olvasók Az alagutak rejtélyének folytatását. A Földmély titkában Willt és Chestert újabb megpróbáltatások és kalandok várják, melyek éppen csak elkezdõdtek Az alagutak rejtélyében. Miközben Will továbbra is apja után kutat, egyre mélyebbre hatol a föld felszíne alá, és egyre mélyebb bugyrait ismeri meg a styxek embertelen lelkének. Véletlenül fedezi fel szörnyû tervüket, amely ha megvalósul, végzetes lesz az emberiség számára. Will szerencsére nincsen egyedül, de segítséget sem ott talál, ahol remél – hiszen még húga sem végzett a feladataival. S bár a Földmély titka kiderül, Willnek és Chesternek nehéz utat kell még bejárnia addig. A titkok ugyanis újabb titkokhoz vezetnek, és egészen a harmadik kötetig kell várni arra, hogy minden titokról lehulljon a lepel.
„Jól kidolgozott, izgalmas és – helyenként – félelmetes.”
Guardian
„Csodálatosan elképzelt földalatti fantasy, amelynek világa teljesen magával ragad”
Publishing News
- ISBN:
- 9789639868250
- Kötés:
- keménytáblás védőborítóval
- Szállítás:
- nagykerből
- Bolti ár:
- 2980 Ft
- Kedvezményes ár:
- 2100 Ft
- Megtakarítás:
- 880 Ft (30)%


RobertKatalin - Újabb titkok a föld alatt
Az Agave Kiadó pontosan tartotta az időzítést, amelyet Az alagutak rejtélye (kritkánk itt) fülszövegében vállalt, amikor egy év múlva, idén decemberre megjelentették a könyv második kötetét, a Földmély titkát is. Ha emlékszünk még Az alagutak rejtélyére, tudjuk, hogy egy letehetetlen, azonban rengeteg kérdést maga után hagyó könyv második kötete látott most napvilágot. Arról, hogy a szerzőpáros műve a Harry Potter nyomdokaiba léphetne, továbbra sem sikerült meggyőzni, de tagadhatatlan, hogy még mindig érdekes a lassan a továbbgyűrűző trilógia, és továbbra is érdeklődve várjuk a harmadik, mindent lezáró kötetet.